Filmkritika

A Passió megnézése előtt a filmről alkotott kritikákat hallgatva, s olvasva az a kép alakult ki bennem, hogy mind az elismerő, mind az ellenző tábor a történeti hitelességre helyezte a hangsúlyt. Én pedig úgy ültem be a moziba, hogy - bár a histórikus hitelességre törekvés becsülendő - egy Jézusról szóló filmnél ez kevés. Elsősorban inkább teológiailag kell hitelesnek lennie: akkor értékes ha hitünk titkait segít jobban megérteni, nem csak a korabeli viszonyokat. Akkor éri el a célját, ha döntésre, cselekvésre késztet. A mércét tehát az átlagosnál talán magasbbra helyeztem.

Nyugodtan mondhatom, hogy Mel Gibson alkotása e szemüvegen keresztül is megállja a helyét. A szenvedés árbázolása sohasem öncélú vagy horrorisztikus. Pont arra világít rá, hogy Krisztus minden megpróbáltatást vállalt értünk. Úgy szoktam tartani, egy jó vezető másoktól sem követel többet, mint saját magától. Jézus Krisztus az Egyház legtökéletesebb vezetője, mert mindannyiunknál nagyobb terhet vett magára, az egész emberiség bűneiért való vezeklést. Jól mutatja ezt a filmben a kereszthordozás jelenete, ahol Jézusnak a teljes keresztet kell cipelnie, míg a többi elítéltnek csak annak vízszintes részét. Jézus szenvedése mindnyájunkénál nagyobb. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Említést érdemel még a Krisztus körül szinte folyton ólálkodó kísértő megformálása, mellyel az alkotók az Úr önkéntességét emelik ki. Bármelyik percben véget vethetne a mindent felülmúló megpróbáltatásoknak, mégis mindvégig kitart, hiszen másképp nem teljesíthetné küldetését. „Engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8), s ezzel győzi le a kísértőt.

Az egyre fokozódó borzalmak végignézése nem könnyű, kellemes moziélmény. Jézus itt „olyan, aki elől iszonyattal elfordítjuk arcunkat”, ugyanakkor nincs aki közömbös tudna maradni mindezek láttán, „aki Téged meg nem szán, ó Jézus a keresztfán” (71). Számomra ezért a legmeghatározóbb Cirenei Simon fellépése volt, aki korábban vonakodva segít, de végül kimondja amit addigra talán már magunk is többször kimondtunk: elég volt, hagyjátok abba, legyen már vége a brutális kínzatásoknak.

Példaértékű, hogy - bár a film a szenvedéstörténetre koncentrál - a végéről nem marad le a feltámadás jelenete. A halálon aratott győzelem nélkül nem érthető meg a szenvedés értelme.

Sokan azzal támadják, hogy megtekintése során többen rosszul lettek. A látottak alapján ez teljesen érthető. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy valakit ez az alkotás mélyen megérint. Arról már jóvan kevesebben szólnak, hogy mennyien lehetnek, akik talán többek közt ennek hatására tértek meg. Meggyőződésem, hogy az ilyen aggodalmakat azok hangoztatják előszeretettel, akik rossz szemmel nézik a kereszténység jelenlétét a világban.

Már sokan beszámoltak arról a döbbent csendről, ami a film vetítése után uralkodik a mozitermekben, a stáblista végignézéséről, s a katarzis okozta többi kézzelfogható jelenségekről. Velünk sem volt ez másképp, s az eddigieket megtoldva azt figyeltem meg, hogy hazafelé szándékosan elkerültük a forgalmas járműveket és szokatlan módon a telefonjainkat sem kapcsoltuk be.

Minden érdeklődőnek szívből ajánlom Mel Gibson filmjét. Meg kell nézni (lehetőleg Nagyböjtben)! Szép Nagyhetet és áldott Húsvétot Mindnyájatoknak!

2004.04.07

Többi vélemény