Provokáció

Hogy lehet az, hogy az ember menne haza egy békés, méltóságteljes megemlékezésről, és közben oldalról könnygáz- és gumilövedékeket kap a rendőröktől? Miért van az hogyha résztvevőként és nem rendezőként vagyunk jelen egy gyűlésen, akkor is azzal kell foglalkozni, hogy megnyugtatjuk az embereket, ne üljenek fel a provokációknak; ahelyett hogy a felszólalókra figyelhetnénk?

Eddig úgy tudtam a rendőrségnek az a dolga egy bejelentett engedélyezett rendezvénnyel, hogy biztosítsa, megvédje, nem pedig az hogy megakadályozza. No persze nem a rendőrök szakszerű vagy szakszerűtlen intézkedését akarom bírálni, hanem azt a politikai döntést, amit itt végrehajtottak. Nincs kétségem afelől hogy szándékosan hajtották a randalírozókat a Szövetség békés megemlékezése felé, hogy aztán a két eseményt összemossák, hogy ma már ne az ott elhangzottak és a népszavazási kezdeményezések szerepeljenek a hírekben, hanem megint kikiálthassanak szélsőséges csőcseléknek. Másik céljuk pedig a rendőri túlkapásokkal megtámogatott megfélemlítés. Nyilvánvaló, hogy az intézkedéseknek áldozatul esett családok, békés fiatalok és idősek jelentős része nem futballhuligán, és nem ilyen brutális bántalmazást érdemel amiért méltó módon jött ki megemlékezni.

1956 hősei pont egy olyan rendszerrel szálltak szembe, amelynek egyik legfőbb eszköze a megfélemlítés volt. Az akkori hatalom örökösei most is ugyanezt alkalmazzák. És ha mi ezek után tényleg újra félelemben fogunk élni, és nem merünk kiállni velük szemben, akkor sajnos el is érik a céljukat. Nem szeretnék ilyen világban élni.

Gyurcsány Ferenccel egy dologban egyetértek, miszerint „Budapestet egy agresszív kisebbség ejtette túszul”. Csak ő azt felejti el hozzátenni, hogy ez az agresszív kisebbség ma Magyarország kormányát alakítja. A kormányfő a forradalom ötvenéves évfordulóját valóban azzal ünnepelte meg, hogy elődei szokása szerint a tömegbe lövetett.

2006-10-24

Többi vélemény